2019 augusztus 28., szerda

Securiforum, a forum...

...amely két napjában erőteljesen megnő az egy négyzetméterre jutó biztonságtechnikai szakemberek száma a Lurdy rendezvényközpontban. 


2016-os visszatekintő Securiforum kisfilmünk

Ez, a lassan hagyománynak számító biztonságtechnikai és tűzvédelmi előadásokkal tarkított szakkiállítás idén, 2019 október 9-10-én is megnyitja kapuit a szakma képviselői és a szakma iránt érdeklődők előtt.

Ügyvezetőnk, Révész Péter előadást tart 2016-ban


2016, amikor minden elkezdődött


Ez volt az az év, amikor a SecuriForum első alkalommal adott színteret a biztonságtechnikai és tűzvédelmi szakma szakembereinek, hogy két napon keresztül oszthassák meg egymással tudásukat, tapasztalataikat és persze névjegykártyáikat. Már ekkor, a kezdet kezdetén Cégünket, a GeoVision Hungária Kft-t is képviselték munkatársai.


2016-os standunk egy szelete

 

Álljon itt néhány, a Munkatársaink kedves emlékeiből 



Adrienn felfedi az eszközeinkben rejlő lehetőségeket

„Az Ügyfelekkel történő beszélgetések nekem teljesen pozitívak voltak. Mindenki kedves és érdeklődő volt. Legtöbben a beléptetőkről és az LPR rendszerről szerettek volna többet tudni. A legnépszerűbb az utóbbi volt, ez egyértelmű.” - Kovács Adrienn, üzletünk vezetője, a beszerzések mindent tudója.


Sándor lelkesen mesél rendszereink lelkivilágáról


„Volt egy Ügyfél, aki kicsit „támadóbb” jelleggel közelítette meg a standunkat, feltette a kérdést, hogy -van egy régi GeoVision rendszere, illetve régebben találkozott már a márkával, most miért kéne ránk emlékeznie?- A rendszert a kérdéseim alapján akkor szerezte, amikor még nem volt GeoVision Hungária Kft. Kifejtettem neki, hogy támogatást nyújtunk a rendszereinkhez, továbbá rengeteg az újdonság. Ezek után megnéztünk közösen egy sorompó játékot, végül mosolyogva távozott, amit személyes sikernek is könyveltem el.”
- Besenyi Sándor, a technikai kérdések fő megoldója.



Ádám minden kérdésre megadja a megfelelő választ


„Kicsit tartottam az elején a beszédtől, nem voltam még ilyen kiállításon. De egész jól belejöttem, és próbáltam mindent elmondani, elmagyarázni az Ügyfeleknek úgy, hogy az érdekes legyen számukra. Jó volt új Ügyfelekkel is találkozni, de még jobb volt olyanokkal, akiket ismertem már előtte.”
- Homoki Ádám, a technikai kérdések megválaszolója, üzletkötőként Ügyfeleink egyik zargatója.


Péter elmélyülten mesél a GeoVision megoldások előnyeiről


„Sok élményt és tapasztalatot szereztünk azon a két napon, amit tovább kamatoztatva, dolgozunk 2019-es, nagy meglepetést tartogató standunkon!”
- Révész Péter, a GeoVision Hungária Kft. Ügyvezetője.

 

Mi várható 2019-ben a Geo-tól? Miért keressen fel minket?


A múltból kiszakadva, koncentráljunk a jelenre és a közeli jövőre! Amennyiben a 2019-es SecuriForumon jár, mindenképpen keresse fel standunkat, könnyű, szinte AUTO-mata dolga lesz! Nem hiszi? Járjon utána! Miért fog minket egyszerűen megtalálni? Mert egy nem mindennapi stand ad helyet a megoldásainknak, ahol biztosan nem fog unatkozni! A modern hardveres és szoftveres fejlesztések mellett találkozhat azzal az eszközzel, amelyet a szórakoztató ipar vagy marketing szakma is fog tudni alkalmazni.  Ezen kívül testközelből megtekintheti napelemes mobilkamera megoldásunkat, amelyről már több ízben is értesülhetett!

A rendezvényre való belépés regisztrációhoz kötött, amelyet előregisztráció formájában, díjmentesen megtehet, a SecuriForum regisztrációs formján! Amennyiben a helyszínen szeretne regisztrálni, azt is megteheti! Ez esetben a belépés díja 1000 Ft, amelyet egy hosszabb-rövidebb sorban állás előz meg.

Ugye, találkozunk 2019. október 9-10-én a Lurdy-ban?! 



Ügyvezetőnk, Révész Péter előadást tart 2016-ban


« Vissza
Termékeink
HAVI AKCIÓK
GeoVision IP Kamerák
MILESIGHT IP VIDEO
VIDEOSEC XHD VIDEO
VIDEOSEC IP VIDEO
Kamera kiegészítők
Hálózati eszközök
Vezeték nélküli adatátvitel
Célhardverek
Szettek
Szoftverek
Vezérlők, interfészek
Rendszámfelismerés
Kaputelefonok és Hotelzárak
Beléptetők és POS
Ajax és Securecom
Házak, konzolok, adapterek
Tápellátás
Szerelési anyagok
Optikai kábelezés
Számítástechnika
Onvif PSIA

Új funkció a Webshopon!

Belépés után próbálja ki új
árajánlat készítő modulunkat.

Belépéshez és nagykereskedelmi
árakhoz regisztráljon!

Regisztráció
A felhasználói élmény növelése érdekében weboldalunkon cookiekat használunk.  Adatvédelmi tájékoztató Rendben